Mai felgyorsult világunkban a gyerekek szinte alig ismerik a zöldségek és a növények valódi termesztési módját. Egyre kevesebb családban van otthon kiskert, így többnyire csak azt látják, hogy a szüleik a boltok polcairól emelik le répát, a burgonyát és többi finomságot.
Ezért fektetünk mi is nagy hangsúlyt arra, hogy közelebb vigyük a természetet kincseit a gyerekekhez, és a hazai termőföld, mint nemzeti kincs fontosságát is megismertessük velük. Sőt, törekszünk arra is, hogy ne csak a terményeket ismerjék meg, hanem a belőlük készült egészséges, finom ételeket is.
Nagyon örültünk, amikor lehetőségünk nyílt ellátogatni a kétsopronyi általános iskola tanulóihoz. Prekop János tanár úr egy olyan tanórát szervezett a diákok számára, ahol nem csak az elméletet hallgathatták meg, hanem a gyakorlatban is megismerkedhettek a Békés vármegye egyik jellemző növényének, a töknek a termesztési kultúrájával. Sőt, az óra végén még meg is kóstolhatták a belőle készült finomságokat!
Beszámoló következik! 🙂
Fiammal, Zahorecz Árpád növényorvossal közösen vettünk részt ezen a rendhagyó órán, ami nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk is hatalmas élmény volt.
Az órát két részre osztottuk. Először egy kis előadás keretében ismertettük, hogy a Zahorecz gazdaságban hol és hogyan termesztjük a héj nélküli tökmagot, illetve fényképek segítségével azt is megmutattuk, hogy hogyan sajtoljuk ki a megtisztított és megszárított magokból az olajat.
Szerettük volna, ha a gyerekek új ismeretekkel is gazdagodnak, ezért röviden beszéltünk nekik arról is, hogy mit jelent a hidegen sajtolás, és miért tartjuk fontosnak mindenhol kihangsúlyozni, hogy mi ezzel a technikával dolgozunk. Röviden elmondtuk nekik, hogy a hidegen sajtolt tökmagolaj azért olyan értékes, mert a készítés során nem használunk magas hőmérsékletet. Mindez pedig azért fontos, mert így tudjuk a legjobban megőrizni a tökmag értékes összetevőit, a vitaminokat és ásványi anyagokat. Öröm volt látni számunkra, hogy a gyerekek érdeklődtek, kérdeztek és kíváncsiak voltak.
Az óra második fele azért mégis izgalmasabb volt a számukra, ugyanis akkor kezdődött a kóstolás. Számos finomságot készítettem a számukra. Megkóstolhattak például:
- natúr tökmagkrémet
- fokhagymás tökmagkrémet
- kapros tökmagkrémet
Én azt láttam, hogy a pirítósra kent tökmagkrémet nagyon ízlettek a gyerekeknek. Volt köztük több olyan gyermek is, aki bátran megkóstolta a hidegen sajtolt tökmagolajjal meglocsolt zöldsalátát, de összességében úgy láttam, hogy a tökmagos pogácsa volt a kedvencük.
Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra résztvenni ezen a tanórán, de talán a legjobb mégis az volt, hogy láthattuk a gyerekek csillogó tekintetét, kíváncsiságukat és érdeklődésüket. Bízunk benne, hogy a gyerekeken keresztül talán a szülők is tanultak valamit, hiszen biztosan nem maradt el az esti élménybeszámoló.
Mi továbbra is azért dolgozunk, hogy minél többen megismerjék itthon a hidegen sajtolt tökmagolajat. Szeretnénk, hogy minél több családban megtalálható legyen otthon, és a fogyasztása olyan természetes legyen, mint sok-sok évvel ezelőtt.
Bár erről a gyerekeknek már nem volt időnk beszélni, de fontosnak tartjuk annak a hangsúlyozását is, hogy a hidegen sajtolt tökmagolaj nem csak ízletes, hanem rendkívül egészséges is. Számos olyan pozitív élettani hatása van, amellyel már a népi gyógyászat is foglalkozik. A teljesség igénye nélkül említem csak meg a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának megelőzését, a szív- és érrendszer védelmét és a bőr ápolását.
A népi gyógyászat éppen ezért nem csak ételekhez ajánlja a tökmagolaj fogyasztását, hanem kúraszerűen is.
Mit jelent a kúraszerű fogyasztás?
A kúraszerű fogyasztáson azt értjük, hogy naponta, reggel éhgyomorra kell egy evőkanálnyi tökmagolajat elfogyasztani minimum 3 hónapon keresztül. A természetes gyógymód kedvelői azért javasolják az éhgyomorra történő fogyasztást, mert véleményük szerint így jobban felszívódnak az értékes összetevők.
A tökmagolaj nem gyógyszer, viszont rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Ehhez azonban nem elegendő néha 1-1 kanállal elfogyasztani. Ezért is ajánlott kúraszerűen fogyasztani, ha élvezni szeretnénk pozitív hatásait.
A Zahorecz gazdaságban mi kizárólag hidegen sajtolunk. Betyáros hidegen sajtolt tökmagolajunkat közvetlenül tőlünk, Kondoroson is megvásárolhatja, de megtalálhatók vagyunk a térségi termelői vásárokon, illetve az interneten. Webáruházunkon keresztül az egész ország területére szállítunk, így az sem probléma, ha ön távol lakik tőlünk.
Kattintson ide, nézzen körül webáruházunkban, és kóstolja meg ön is Békés vármegye egyik kiválóságát, a Betyáros hidegen sajtolt tökmagolajat!