A napraforgóolaj egészséges?

Ugye milyen sokszor halljuk ezt a kérdést? Járjuk egy kicsit körbe, hogy egyesek miért ajánlják a fogyasztását, mikor mások arra biztatnak, hogy hagyjuk ki a mindennapi étrendünkből!

A legtöbb háztartásban az étolaj alatt a boltokban kapható napraforgóolajat értik. Az elmúlt évtizedekben szinte része lett a mindennapjainknak, hogy ezzel főzünk, illetve ebben sütjük ki a kedvenc rántott fogásainkat.

De mégis mi a baj az étolajjal?

Nos, amit a köznyelv étolajnak hív, az nem más, mint egy finomított napraforgóolaj. A hangsúly a finomított elnevezésen van, mert sajnos ez az, ami veszélyt jelent az egészségünkre. A nagy étolajgyártók a napraforgómagokból sajtolással nyerik ki az olajat. A nyers olaj azonban nem pontosan olyan, mint amit a boltok polcain látunk. A nyers napraforgóolaj ugyanis nem teljesen áttetsző, illetve nem is szagtalan. Sőt, nem is tartható el önmagában sokáig.

Ezek alapján gondolom már ön is látja, hogy ezek a tulajdonságok egyáltalán nem szolgálják az üzleti érdekeket, hiszen az emberek szívesebben veszik le azt a ragyogóan sárga, tiszta, illatmentes étolajat a boltok polcairól, amit a reklámokban látnak.

Ahhoz azonban, hogy a nyers napraforgóolajból a reklámokban látott napraforgóolaj legyen, a gyártó egy sor finomítási és kémiai eljárásnak veti alá. És meg is érkeztünk ahhoz, a ponthoz, amikor fény derül arra, hogy miért lehet káros az egészségünkre a finomított napraforgóolaj.

Általában a gyártók a hatékonyság növeléséhez egy veszélyes anyagot, hexánt használnak, ami oldószerként működik azért, hogy adott mennyiségű magból a lehető legtöbb olajat ki tudják nyerni. Ma már azonban készültek olyan kutatások, amelyek kimutatták, hogy a hexán fejfájást, depressziót, hányingert, puffadást és még bőrirritációt is okozhat.

A hexán azonban csak az egyik probléma. A finomítás során ugyanis a növényi olajat színtelenítik és szagtalanítják, amelyhez szintén vegyi anyagokat használnak fel. És ezek sajnos mind-mind jelen lehetnek az általunk naponta használt étolajban.

Mivel válthatjuk ki a veszélyes bolti étolajokat?

Szerencsére ma már sokan tisztában vannak vele, hogy jobb, ha a bolti étolajok felhasználását minimalizálják a háztartásukba. De ugyancsak sokan vannak azok, akik tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mit is használhatnak helyette.

A népszerű olívaolaj például jó megoldás lehet, de ha fontos az ön számára, hogy hazai alapanyagokkal főzzön, akkor válassza a hidegen sajtolt napraforgóolajat, amelyet mi magunk készítünk a Zahorecz gazdaság sajtoló üzemében. Ha szeretné megkóstolni, akkor keressen bennünket bizalommal a +36203767705-ös telefonszámon!

Jogosan merül fel a kérdés önben, hogy vajon miben különbözik az általunk készített napraforgóolaj a bolti olajoktól. A válasz nagyon egyszerű: a feldolgozás módjában.

Mi a Zahorecz sajtoló üzemben kizárólag a hidegen sajtolás technológiájával dolgozunk, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megtisztított napraforgómagok egy csigás présbe kerülnek, majd kisajtoljuk belőlük az olajat. És pont. Nincs semmi további beavatkozás, nincs hozzáadott anyag, sem felhasznált vegyi anyag. Csak a tiszta, egészséges, 100%-ban természetes napraforgóolaj.

Persze önnek is eszébe juthat, hogy vajon az ilyen technológiával készült olaj vajon nem rossz ízű vagy nem zavaros?

Sajtoló üzemünkben természetes ülepítést alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy a sajtolás után néhány napig állni hagyjuk az olajat. Ezalatt a néhány nap alatt az olaj szépen letisztul. Az ülepítés után lefejtjük és palackozzuk.

Lehet, hogy nem lesz annyira ragyogóan sárga és áttetsző, mint az étolaj, de ha ezt használja a családjának szánt finomságok elkészítéséhez, akkor nyugodt szívvel tálalhatja az ételt, mert biztos lehet abban, hogy semmilyen káros anyagot nem tartalmaz. Sőt, a hidegen sajtolt napraforgóolajnak számos pozitív élettani hatása is lehet a szervezetünkre. Erről ide kattintva olvashat bővebben!

Az illata némileg különbözik a bolti étolajtól, de nem kell aggódni miatta. Leginkább a friss napraforgómagokra jellemző illattal és ízvilággal találkozhat a Betyáros hidegen sajtolt napraforgóolaj használatakor, ami nemhogy elvesz, hanem inkább gazdagítja az ön által elkészített ételek ízvilágát.

Fontos, hogy a hidegen sajtolt napraforgóolaj nem áll el évekig. Ezért nem is érdemes belőle egyszerre nagyon nagy mennyiségeket vásárolni. De nem kell aggódnia, mert nálunk egész évben elérhető lesz. Mivel a napraforgóolaj alapanyagául szolgáló napraforgómagot is saját gazdaságunkban termesztjük, ezért nyugodt lehet afelől, hogy mindig kiváló és ellenőrzött minőséget vásárol. Erre a mi személyünk a garancia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük