Karácsonyi salátaöntet tökmagolajjal
Szerintem a tökmagolaj önmagában is különlegessé tud tenni egy egyszerű salátát is, de úgy gondolom, hogy az ünnep alkalmával érdemes egy kicsit kísérletezgetni, és új ízeket is megkóstolni.
Ma olyan ötleteket hoztam önöknek, amelyekkel különlegessé tehetik az ünnepi menü során felkínált salátákat. Sőt, a cikk végén még arra is kitérünk, hogy miért egészségesebb tökmagolajat, illetve tökmagolajos salátaöntetet használni a bolti öntetek helyett!
Hagymás-tökmagolajos salátaöntet
Hozzávalók
5 evőkanál Betyáros hidegen sajtolt tökmagolaj
6 evőkanál víz
5 evőkanál citromlé
1 teáskanál mustár
2 kisebb gerezd fokhagyma
2 kisebb darab vöröshagyma
1 kiskanál cukor
só, bors ízlés szerint
Tapasztalataim alapján úgy a legjobb elkészíteni ezt a salátaöntetet, hogy a fokhagymát és a vöröshagymát kisebb darabokra vágom, majd egy magas falú pohárba teszem a vízzel, a citromlével, a mustárral, a cukorral, a sóval és a borssal együtt, majd egy botmixer segítségével pürésítem. Ha kész, akkor hozzáöntöm a tökmagolajat. Így kellemesen krémes, szuper állagú lesz az öntetem.
Vörösborecetes-tökmagolajos öntet
4 evőkanál vörösborecet
2 evőkanál Betyáros hidegen sajtolt tökmagolaj
2 evőkanál dijoni mustár
egy teáskanál só
Egy kisebb tálba öntsük bele a vörösborecetet és a tökmagolajat, keverjük össze őket, majd adjuk hozzá a mustárt és a sót. Alaposan keverjük össze. Ha egy kicsit korábban készítjük el, akkor az ízek jobban összeérnek. Felhasználásig tartsuk hűtőszekrénybe.
Mézes-mustáros tökmagolajos öntet
2 evőkanál méz
2 evőkanál dijoni mustár
2 evőkanál citromlé
só ízlés szerint
6-7 evőkanál Betyáros hidegen sajtolt tökmagolaj
Egy kisebb tálba öntsük bele a mézet, a mustárt, a citromlevet, majd adjuk hozzá a sót és alaposan keverjük össze. Ezután adjuk hozzá a tökmagolajat.
Miért jobb, ha tökmagolajat, illetve tökmagolajos öntetet használunk?
A hidegen sajtolt tökmagolaj felhasználásával nem csupán ízletesebbek, hanem egészségesebbek is lesznek a salátáink, hiszen a hidegen sajtolt tökmagolaj tele van értékes zsírsavakkal, illetve vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Sőt, a tökmagolajnak köszönhetően a felhasznált zöldségek zsírban oldódó vitaminjai is sokkal jobban hasznosulnak. Zsírban oldódó vitaminok például az A-, D-, E- és K-vitaminok.
A zsírban oldódó vitaminokról tudnunk kell, hogy ezek a bélben szívódnak fel, mégpedig a zsírokkal együtt, így hatásuk fokozható, ha ezeket a vitaminokat zsírokkal együtt fogyasztjuk.
Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen típusú zsírokat fogyasztunk. A boltban kapható, kész öntetek ugyanis tele vannak telített zsírsavakkal, amelyek károsak lehetnek szervezetünk számára. A telített zsírok fogyasztásának hatására megnövekszik a vérben lévő káros koleszterin (LDL) mennyisége, illetve hatásuk van a trombózis kialakulására is, mivel a vérlemezkék sokkal gyakrabban tapadnak össze, így vérrögök alakulhatnak ki, amelyek a koleszterin lerakódásoktól már amúgy is beszűkült ereket teljesen elzárhatják.
Ezzel szemben a tökmagolaj egészséges zsírokat, úgynevezett telítetlen és többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz, amelyek rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk például a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért. A telítetlen zsírok ugyanis segítenek leoldani az érfalakról a lerakódásokat, csökkentik a koleszterin-szintet, vagyis ellentétesen működnek a telített zsírok egészségkárosító hatásaival szemben.
Válasszunk tehát jó minőségű hidegen sajtolt tökmagolajat ünnepi salátáink ízesítésére. Ha valódi, termelői hidegen sajtolt tökmagolajat keres, akkor pedig ajánlom figyelmébe webáruházunkat, ahol a saját készítésű, Betyáros hidegen sajtolt tökmagolajunkat is megtalálja. Kattintson az alábbi képre, és nézzen körül webáruházunkban!